Esküvő után nem sokkal már munkába áll Szabó Zsófi, ismerteti a színésznő rövid távú terveit a Bors. A RTL Klub Story Extra című műsorába tér vissza, -ahol jó ideje Gál Petra helyettesítette - a csatorna közlése szerint már október 10-én. Így aztán elmarad a nászút, írja a lap. 

A lakodalom szerencsére nem maradt el, azt egy pálinkafőzdében tartották, amelyről a Blikk még fotókat is mutat.

Horgas Eszter egy nagyobb interjúban árult el mindenfélét a Borsnak, például, hogy nem eszik sok szénhidrátot, ezért olyan vékony, illetve hogy nordic walkinngal őrzi az erőnlétét. Meditálni is szokott, hogy a lelke se maradjon ki a karbantartásból. Természetesen komolyabb témák is szóba jöttek, így most már azt is tudjuk, hogy a fuvolaművész öntörvényű, és hisz a sorsban.

Emellett, akár akartuk, akár nem, most már a kollektív tudatalatti részét képezi, hogy Gregor Bernadett imádta lógó mellét és fogprotézisét ami természetesen egy film kedvéért volt rajta. 

Ezzel elég jól indul a nap, ugye?