Chrissy Teigen modell – akit főként arról ismerünk, hogy meztelenül fotózkodik, szelfizik és a szülés után is bombaformában van – nyáron költözött be férjével Rihanna régi házába. 

The Ellen DeGeneres Show vendégeként a modell elárulta, hogy elég hűvös van Rihanna régi házában, ezenkívül gondolkodás nélkül bevallotta, hogy néha most is oda érkeznek az énekesnő levelei, a rajongói küldemények, és a számlák is. És volt már, hogy felbontotta ezeket. 

Így tudta meg például, hogy Rihanna 18 dollárral tartozik a Bugattinak. (Most már az egész világ értesült róla.)

DeGeneres meglepődött ezen a kijelentésen és visszakérdezett, hogy nem zavarja-e, hogy ez illegális? Teigen erre csak annyit mondott, hogy az ő háza, ahol azt csinál, amit akar. 

Sőt, gondolkodott rajta, hogy elviszi a csekket a Grammy-díjátadóra, de férje John Legend végül meggyőzte róla, hogy inkább ne, mert az nagyon ciki lenne mind nekik, mind az énekesnőnek