Az énekes egyrészt a Story címlapjára került, másrészt a reggeli Mokkában beszélt arról, hogy nagyjából 10 hónapja nincsenek együtt az élettársával, Hopp Csillával. Két fiuk született, de L.L. Junior Demcsáknak elmondta, hogy sokat veszekedtek, nem működött a dolog, a második gyereket nem is tervezték. 

L.L. Juniornak már új barátnője van, és beismerte, hogy nem tudott hűséges maradni. Sok volt a konfliktus, volt élettársával nehezen rendezték a kapcsolatukat, de már vége. Ráadásul L.L. Junior jobb apának tartja magát a szakítás óta. 

Úgy gondoltuk, hogy sokkal jobb az, ha nem egy ritkán látott apuka vagyok, aki veszekedésekkel teli otthoni légkörben van, hanem egy minőségi apuka. 

A gyerektartást pedig hírből sem ismeri. Mármint nem arról van szó, hogy akkor ezentúl nem akarja a támogatni a gyerekeit, hanem próbál minél több időt velük tölteni, nem akar vasárnapi apuka lenni. L. L. Junior mostani barátnőjéről nem sokat beszélt, de amikor Demcsák Zsuzsa megkérdezte, hogy szerelmes-e, kicsit zavarba jött, de kibökte, hogy igen. 

L. L. Junior történetével még nincs vége a szakítós csütörtöknek, tegnap este Curtis írta ki Facebookra, hogy az ő Csillájával sincs minden rendben, nincsenek már együtt.