Jó reggelt kívánunk az oreós frappéjukhoz! Ma az újságok annyi mindenről írnak, hogy nem csak reggelire lakhat velük jól, az egész napját bearanyozzák a celebhírek!

  • Törőcsik Mariról könyv készül, a Bors tekinthette meg először a kéziratot, melyből kiderül, hogy a művésznő felkészült a halálra, megszervezte saját temetését. Egészségügyileg most jól van, címszerepet is kapott a Nemzeti Színházban, ennek ellenére átgondoltan és nem félelemmel tekint az elmúlásra - egyszer ugyanis már visszatért a klinikai halál állapotából. Azt szeretné, ha hamvasztanák, Pélyen, szülőfalujában temetné el egyik jó barátja Bokros Levente pap, és ha Varnus Xavér orgonálna a búcsúztatón.
  • Mindeközben Berki Krisztián házasságra készül, a napokban egy több millió forint értékű gyűrűvel jegyezte el Hódi Pamelát, melynek közepén hatalmas fekete gyémánt díszeleg. Az esküvőre üzleti vállalkozásként tekint, és pénzt akar belőle csinálni - írja a Blikk. Berki Krisztián a következőt mondta:

Mivel ez az ország esküvője lesz, az egész országot szeretném meghívni. Vilmos herceg után azt gondolom, egyértelműen az én esküvőm lehet az, amit élőben közvetítenie kell egy tévének, az anyacsatornámmal már egyeztettem is.

  • Tegnap reggel jelent meg az Indexen Friderikusz Sándorral egy interjú, először Havas Henrik ment neki, majd jött Hajdú üzenete: milliókra perli, mert fél éve elhúzódik egy elszámolási vita az Összezárva Friderikusszal című műsor miatt. Hajdú egyszer már beszélt erről, azóta elengedte, de szerinte a tegnapi interjúban valótlanul állított dolgokat, így már nem nyelheti le ezt az összeget. Mindezt a Blikkből tudtuk meg.
  • Míg Friderikusz veszthet, addig Gregor Bernadettnek pénz jött a konyhára: ő is egy pert vitt végig, méghozzá Fábry Sándor és az RTL Klub ellen. Még egy 2011-es adásban durván sértegették, perverz szeretőként mutatták be, ahogy dominaként ütlegeli párját. A Blikknek nyilatkozva elmondta, borzasztóan nyomasztotta a dolog, de a legfontosabb az erkölcsi elégtétel, amelyet most megkapott.
  • Kulka János egyre jobban van. A színész áprilisban kapott stroke-ot, de nemrég egyedül utazhatott Párizsba, ahol az igaz embereknek járó Mensch-díjat adták át neki - mindezt a Best magazin hozta címlapon. A beszédhez egyelőre nincs ereje, az átadón is csak annyit tudott mondani, hogy „köszönöm”. Mint mi is szemléztük, a beszédközpontja is megsérült a színésznek, így hosszú rehabilitáció előtt áll.