A családjáért rajongó Hayden Panettiere állatszeretete olyan rettentően erőteljes, hogy két kutyájára, Xenára és Zanderre hat év alatt nagyjából 33 millió forintnyi dollárt költött. 

Még mielőtt lefolyna az asztal alá a gyönyörűségtől, és elkönyvelné a színésznőt a világ legcsodálatosabb emberének, érdemes elmélyülnie a részletekben.

Panettiere hat éve fogadta örökbe a két állatot, majd azzal a lendülettel le is passzolta őket egy kutyaszitter nőnek, Tia Brooksnak. Havi rendszerességgel fizetett neki a megőrzésért, a fent említett összeg ez alatt a hat év alatt gyűlt össze. A színésznő mindvégig egyszer sem találkozott a kutyákkal, sőt, valójában halvány gőze sem volt arról, hogy egyáltalán élnek-e vagy halnak.

Mindez úgy derült ki, hogy alighanem valami isteni sugallat hatására, évek múltán mégis eszébe jutottak, ezért azonnali hatállyal berágott a szitterre, és csalónak nevezte.

Azt állította, hogy a kutyák már rég nincsenek a nőnél, amiről nem szólt, csak simán elfogadta a pénzt. 

Brooks erre azt reagálta, hogy igenis mindent úgy csinált, ahogy annak idején megbeszélték, és tulajdonképpen Panettiere még lóg is neki 8500 dollárral (kb. 2,3 millió forint). Emiatt be is perelte, de aztán megbeszélték a dolgot, és a színésznő ennek a felét magától kifizette Brooksnak. 

A bájos történet itt ér véget, ugyanis a kutyaszitter azóta sem árulta el, hol és hogy vannak a kutyák, utalva arra, hogy ha eddig is mindegy volt, akkor maradjon továbbra is az. 

Forrás: TMZ