Monica Lewinsky-t a reptéren kapta el az Egyesült Államokban a TMZ újságírója akkor, amikor a legtöbb amerikai az elnök választásra készült. A 42 éves Lewinsky voksolás helyett Svédországba utazott, ahol arról tartott előadást, hogyan lehet fellépni az internetes zaklatások ellen.

Lewinsky, aki főként arról ismert, hogy 22 évesen, fehér házi gyakornokként 1995 és 1997 között az akkori elnök, Bill Clinton szeretője volt, már korábban jelezte, hogy egyébként sem menne el szavazni.

Egy tavaly márciusi előadáson egyébként meglepően nyíltan beszélt arról, hogy a viszony milyen hatással volt az életére.

22 évesen beleszerettem a főnökömbe. 24 évesen megismertem ennek pusztító következményeit. Ki nem hibázott 22 évesen? Egy nap sem múlik el anélkül, hogy erre a hibára emlékeztessenek, és nagyon bánom.

Azzal, hogy a történet nyilvánosságra került mind méltóságát, mind jó hírnevét elveszítette, a végén azt sem tudta, kicsoda ő maga. Ezért is vallja, hogy véget kéne érnie annak a kornak, amikor egymás nyilvános megalázása teljesen megszokott, és több együttérzésre lenne szükség ebben a világban.