• A címben szereplő kijelentés Vajna Tímeától származik, aki a Borsnak beszélt arról, hogy nemcsak üzletasszonyként áll komoly döntések előtt, hanem a magánéletében is változások vannak kilátásban. „Egy számmisztikus szerint 2018 az én évem, akkor jön majd a baba. Harminchat leszek már, nem szeretnék kicsúszni az időből. Meg az sem titok, ez hosszadalmas procedúra lesz, tehát el kellene kezdeni. Andy már most kezdené, rögtön szeretné a babát. De türelmes, és még mindig rám vár” – fejtette ki Vajnáné.
  • A Borsból az is kiderül, hogy Rékasi Károly már csak a táppénz miatt jár a Barátok köztbe. Tavaly nyári balesete után ugyan visszatért egy rövid időre dolgozni, ám egészségi állapota, a lábában újra és újra felbukkanó súlyos fertőzés nem engedi, hogy forgasson. "Most jöttem ki a kórházból ismét. Az ott kapott papírjaimat a háziorvoshoz vittem, hogy ki tudja állítani a táppénzes okmányokat, ugyanis mint minden munkavállalónak, nekem is igazolnom kell a munkaadóm felé a távollétemet. Mindössze ezt az igazolást hoztam be” – mondta el Rékasi Károly, akivel az RTL Klub székháza előtt futott össze a lap munkatársa.
  • Ugyancsak a Bors számolt be róla, hogy Lilut egy idős asszony köpködte össze Romániában a Keresem a családom című sorozat forgatása közben. De ez igazából nem rossz szándékú köpködés volt. „Romániában szokás megköpködni a másikat, hogy a rontást levegyük róla és jó szerencsét hozzunk rá. Először nem értettem, nem vagyok hozzászokva, hogy így üdvözöljenek, de amikor magához húzott, és mondta, hogy levette rólam a sok rontást, már örültem, hogy megtörtént" – idézte fel Lilu.
  • A Blikk szerint Pataky Attilát III/III-as ügynöknek akarták beszervezni és többször is életveszélyesen megfenyegették a Kádár-korszak idején. Az énekes elárulta: tudja, hogy a zenekar egyik tagja jelentett róluk, ő viszont makacsul ellenállt, ami megnehezítette az életét, de csak így tudott tükörbe nézni. „Közölték, ha nem jelentek, előfordulhat, hogy engem vagy a családom valamelyik tagját ér egy véletlen baleset a zebrán. Igen, életveszélyesen megfenyegettek” – fejtette ki Pataky Attila.