A napokban adtunk hírt arról, hogy kórházba szállították Kim Kardashian férjét. A 39 éves Kanye Westhez hétfő este kellett mentőt hívni, amikor az edzőjénél Harley Pasternáknál volt és hirtelen furcsán kezdett viselkedni.

Kim Kardashiannak pont aznap lett volna az első nyilvános szereplése a párizsi rablás óta, de amint meghallotta, hogy mi történt férjével, egyből lemondta a megjelenést és már utazott is Westhez. Több forrás is megerősítette, hogy Kardashian alig hagyta magára kórházba került férjét.

Ugyan pontos információk nincsenek arról, hogy mi okozhatta a rapper hirtelen jött összeomlását – mert leginkább erről lehet szó –, de a nevük elhallgatását kérő közelálló források azt mondták, hogy kicsit túlhajszolhatta magát. Feleségének párizsi kirablása, a koncert turnéja, a divatmárkájának újabb kollekciójának piacra dobása mind-mind akkora nyomással járt, hogy West nem bírta tovább. Ez a nem hivatalos narratíva, aztán majd kiderül, hogy az orvosok mit mondanak. Egyelőre annyit tudni, hogy

még a hálaadást bent kell töltenie.

US magazine/MTV