A Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház és a Showder Klub egyik legismertebb humoristája, Kőhalmi Zoltán egy tévéműsorban elárulta, hogy komoly démonokkal küzd - írta meg a Blikk

Az egyik legismertebb stand-upos ugyanis köztudottan maximalista, sokat rágódik a fellépéseit követően. Korábban évekig nem volt képes elengedni egy-egy hibát, vagy nem tökéletesen sikerült előadást. Ráadásul nem rejti véka alá, hogy számtalan szorongással küzd, néhány rituáléja gúzsba köti.  

Járok pszichológushoz pár éve. Elég sok furcsaságom van. Nehéz ember vagyok, kényszeres alkat. Gyerekkoromban voltak kifejezetten kényszeres tevékenységeim, gondolataim 

- mondta a humorista. Kőhalmi azt is hozzátette, hogy érdeke, hogy ebből kilépjen, ezért jár pszichológushoz, amit egyébként annak is ajánlana, akinek nincs semmi gondja.

És most jöjjön valami teljesen más!

A Bors írta meg, hogy Dér Heni visszament régi szerelméhez. Az énekesnő szilveszterkor árulta el közösségi oldalán, hogy újból egymásra találtak Vincze Gáborral, azzal a sármos futballedzővel, akivel egyszer már jegyben járt, de az esküvőjük előtt, 2015 augusztusában szakítottak.

Nem akartam titkolni, hogy megint együtt vagyunk, de ez még túl friss, beszélni nem szeretnék róla

– szögezte le az énekesnő.