Ma már csak homályos emlékeink vannak erről az időszakról, pedig a kétezres években - még a Facebook megjelenése előtt - bizony a Myspace volt az a "közösségi platform", ahol nagyjából mindenki fent volt, aki menőnek próbált látszani. Ma már persze teljesen eltűnt a süllyesztőben, de az internet ugye nem felejt: a Guardian talált néhány őskori leletet, amin ma már világhírű sztárok is előkerültek. Kösz az addot! 

Ezeket a fényképeket ma már biztosan törölnék a hírességek, de hát a világháló már csak ilyen: ami egyszer felkerül, azt elég nehéz véglegesen eltüntetni. Mutatunk néhány konkrét példát.

Taylor Swift 

A világ legdrágább lábával rendelkező énekesnő már 18 éves korában saját Myspace oldallal rendelkezett. Igaz ugyan, hogy a bio fül alatt olyan bölcsességek álltak, amik úgy hatottak, mintha egy Nora Ephron-idézetet lefordítottak volna kínai nyelvre és visszafordították volna. Csak két példa:

Szabadidőmben szeretek random sütögetésekkel kísérletezni a konyhámban és leveleket írni. Szeretem a meglepetéseket és a keményfa padlót. 

Tom Hardy

A sötét lovag - Felemelkedés és a Mad Max 2. filmek sztárja már karrierje kezdetén is őszinte természetességgel mutatta meg magát - legyen szó akár egy alsónadrágos-kutyás fotóról még a Bronson című filmje időszakából: 

Vagy egy telefonálás közben elkapott laza pillanatról. 

Ezekre a fotókra Tom Hardy a mai napig büszke és szerencsére egyáltalán nem érezte úgy, hogy irtania kellene az emlékezetes fényképeket az Internetekről. 

Swiftre és Hardyra egyébként már rácsodálkoztunk ebben az összefüggésben, de messze nem ők az egyetlenek, akik maradandót alkottak a Myspace felületén.

Katy Perry 

A kurrens popzene egyik kiemelkedő alakja már akkor csatlakozott a Myspace-hez, amikor már világhírű volt, ennek ellenére az oldala meglehetősen házilag barkácsolt és esetleges volt egy időben. Azt is megtudhattuk az énekesnőről, hogy nem vegetáriánus, de hibrid autója van, és a művésznő elárulta azt is, hogy mit szeret igazán.

Imádok görkorcsolyázni, szeretem a minigolfot és a jégkorcsolyázásért is rajongok!

Lana del Rey

Amikor Lana del Rey még polgári nevén, Lizzy Grant blues/glam énekesnőként indította be a közösségi oldalát, simán feltöltött magáról egy teljesen hétköznapi, természetes képet. Az őt ért hatások alá pedig csak ennyit írt: Coney Island, Britney Spears és a motorok. Viszont elkövetett egy nagy bűnt: az Impact betűtípus használatát, amitől az ember szeme egyszerűen kifolyik, ha sokáig nézi a profilját.  

Harry Styles

A One Direction énekese és alapítótagja gyakorlatilag még gyerek volt, amikor létrehozta Myspace-oldalát, amin összesen öt fotó található, amin a később befutott énekes látható a szüleivel, ebédelés közben. Ez az oldal a fenti példákkal ellentétben a mai napig él és virul


Tyler The Creator 


Az Odd Future rapkollektíva egyik alapítótagja, Tyler The Creator oldala is mai napig elérhető a Myspace-en, viccesen idióta képekkel és korai számokkal. 

via Guardian