Öt nappal az üzletember halála után razziát tartott a Bankfelügyelet Klapka zálogházában: a Nemzeti Bank emberei megszállták a Vámház körút 9-et - írta meg mai számában a Blikk.  

Hétfőn újra kinyitott a bolt, a vevők és ügyfelek egymásnak adták a kilincset, miközben a néhány napja elhunyt Klapka György legkisebb gyermeke, Sandy (27) éppen a hatóságok munkatársait kísérgette az épületben. A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi ágazatot felügyelő szerve láthatóan azért szállt ki a zálogházba, hogy meggyőződjenek arról: Klapka múlt szerdai halála ellenére is rendben mennek a dolgok tovább.

A lap megkereste a felügyetet, hogy pontosan milyen ellenőrzéseket végeznek Klapkánál, azonban folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhattak. 

A 27 éves nőnek nem csak ezzel kell foglalkoznia most: legkisebb gyermekként kell vezetnie édesapja cégét, és közben családtagként támogatnia Klapka feleségét, tájékoztatni a külföldön élő testvéreit, és segíteni a temetés szervezésében. Sandy elmondása szerint senki nem tudja pontosan, mi volt édesapja végakarata. Minden a hagyatéki eljáráskor dől majd el, ami hónapokig is elhúzódhat. 

  • A Bors számolt be arról, hogy válópere előtt kiszállt milliárdos cégéből Hajdú Péter. A válni készülő Sarka Kata és Hajdú Péter egyezkedése nemcsak a gyerekekről szól majd, hanem arról a több százmilliós cégbirodalomról is, ami házasságuk alatt épült, gyarapodott. Ennek a cégnek egy részét Hajdú Péter épp decemberben, a válás kellős közepén adta el egy londoni befektetőnek. Mivel a cégóriás eladása éppen egybeesik válásukkal, A Bors megkérdezte, hogy még a válóper és az osztozkodás előtt menekítette ki vagyonát az eladással. Hajdú egyértelmű választ adott:


      Ez egy rosszindulatú feltételezés, csak üzleti megfontolásból döntöttem az eladás mellett. Jelenleg is több közös cégünk van Katával, és a Frizbi Entertainment eladása az ő tulajdonrészét a Magyarország Szépe Kft.-ben nem befolyásolja. A magyarországi munkáimat a jövőben a Frizbi Műsorgyártó Kft.-vel folytatom, és ez a cég lett az 51 százalékos tulajdonos Kata cégében is. Még az eladás előtt váltottunk, nem akartam olyan helyzetbe hozni Katát, hogy a jövőben egy londoni érdekeltségű céggel kelljen egyeztetnie az üzleti ügyeiről