A márciusi címlapra Scarlett Johansson került a Marie Claire-nél, ahol elárulta: a 2015-ös Oscar-díjátadón egy nagyon különös eset történt vele.

Mégpedig ellopták a mellpumpáját!

Erről pedig Mark Consuelos színész gondoskodott, aki minden előzetes bejelentés nélkül lenyúlta az egész táskáját a gálán.

Még a szoptatós korszakban voltam, az anyatejnek pedig minden cseppe aranyat ér [...] Valahogy Mark lenyúlta a mellpumpámat - a táskával együtt amiben ott volt az anyatej, meg a jégakkuk is, minden szar. Kiragadta a kezemből.

Végül a színész felesége nyitotta ki az autót, ahová Mark Consuelos elrejtette a csomagot, három óra múlva pedig már együtt buliztak, ahol a tolvaj nagyon sajnálkozott.

A kislány cseperedik

Szerencsére a mellpumpa és anyatej lopás nem volt kihatással a kis Rose Dauric életére, a kislány szépen növekszik, immár két éves. A színésznő az interjúban arról is beszélt, hogy miképp avatja majd be munkásságába:

Boldog leszek, amikor majd elég idős lesz ahhoz, hogy megmutathassam neki azokat a filmeket, ahol szétrúgtam a rosszfiúk seggét!

via USWeekly