Scarlett Johansson és Romain Dauriac házassága tavaly nyáron futott zátonyra, de szakításuk ellenére barátok maradtak. Esetükben ez nem csak üres frázisnak tűnik. Legalábbis abból kiindulva, hogy kedden kétéves lányuk, Rose társaságában repültek Párizsból New Yorkba.

A 32 éves színésznő a reptéren minden erejével azon volt, hogy ne ismerjék fel, ám hiába viselt napszemüveget és kalapot, majd húzta a fejére a pulcsiját, az éles szemű fotósokat így sem tudta kijátszani.

Scarlett Johansson még 2013-ban kezdett randizni a francia újságíróval, majd egy évvel később az eljegyzésük is megvolt. Az esküvőjükre aztán 2014 októberében, nem sokkal lányuk születése után került sor. A szakításukkal kapcsolatos találgatások elsőként azután kerültek terítékre, hogy a színésznőt a múlt hónapban a jegygyűrűje nélkül örökítették meg egy eseményen.

Romain Dauriac egyik barátja azt mondta, különválásuk már régóta benne volt a levegőben. Szerinte nem alkottak egyenlő feleket házasságukban, és látszott, hogy valami nem stimmel velük. Végül Scarlett Johansson volt az, aki úgy döntött, ne húzzák tovább egymás idejét, majd titokban költözött el férjétől.

Via The Daily Mail