Nagyon nem mindegy ugye, hogy hányunk vagy szívunk, alighanem Robbie Williams is ezen a véleményen van. Erre abból következtetünk, hogy a zenész bevallotta, hogy csak az egyik tevékenységben jeleskedett a királynő gyémántjubileumának apropójából adott koncertjén, 2012-ben. 

Hogy betéptem-e a Buckingham Palotában? Persze. A hányásról szóló vádakat azonban visszautasítom. 

Szerencsére még időben tisztázta a dolgot, így végre önt sem mardossák többé a zenész 4 évvel ezelőtti rosszullétét feszegető, kínos kérdések. 

Egyébként sosem csinált titkot abból, hogy kedveli a drogokat. 2013-ban például így nyilatkozott a témában:

13 éve egy korty alkoholt sem ittam, füvet viszont kábé két napja szívtam utoljára. 

Azt viszont hozzátette, hogy ilyenkor nem az a célja, hogy totál beálljon, ő igenis tudja, hol a határ, pusztán így szeret kikapcsolódni. Elmondta, hogy olykor igenis szüksége van rá, hogy kirúgjon a hámból és megőrüljön kicsit, de addig sosem jut el, hogy elveszítse a kontrollt saját maga fölött. 

Van egy lányom, akire vigyáznom kell. Sosem ösztönözném drogozásra, de ha úgy adódna, hogy kipróbálná, segítenék neki beszerezni. Kétlem, hogy Theodora valaha is olyan lenne, mint én. Sok szeretettel és szerencsével olyan marad, mint most, de ha valamiért mégsem, tudni fogom, mit kell tennem. 

Egyébként nem Robbie Williams az első, aki elszállt kicsit a Buckingham Palotában, annak idején John Lennon is bevallotta, hogy egyszer a vécében tépett be, Stephen Fry pedig kokainnal szórakoztatta magát. 

Forrás: Telegraph