Az 50 éves Halle Berry most szombaton nyitott meg egy gálát Los Angelesben, ennek kapcsán volt lehetőség kérdezni tőle. Az Entrepreneur magazin falánál pedig teljes őszinteséggel beszélt zátonyra futott három házasságáról, a gyerekekről.

Megtanultam elszámolni három sikertelen házassággal, melyek nem voltak könnyűek, pláne hogy a gyerekek is érintettek voltak benne. [...] Nőként beleugrunk a házasságba, azt gondoljuk, mindörökké tart, ez lesz ez első és utolsó is egyben, ő a mi hercegünk a fehér lován. Ez volt a tündérmese, amit gyerekként tanultam... És most már nem hiszek a tündérmesékben.

Elmondása szerint nem volt neki könnyű ezeken a kapcsolatokon túllendülni, és eljutni oda, hogy kimondják: külön úton folytatják.

Tele vagyunk reményekkel amikor belevágunk, szóval amikor az egész egy hatalmas hibaként darabjaira esik szét, az egy nagy csalódás. Sokszor van bűntudatom, [...] Sokat szenvedtem a fájdalomtól és a kínoktól.

Elárulta azt is, hogy ezen kapcsolatok béklyóit még mindig hordja magával, lelkiismeret-furdalása van.

Minden kemény helyzet, - ami már néha kínos is volt - tanított, megismertem magam. Az összes kapcsolatom hatással volt rám. Mindig vannak újabb leckék, amik megtanítanak minket, ezek a párkapcsolatok pedig tele voltak tanulságos leckékkel, ettől vagyok olyan, amilyen most vagyok. Szóval ezért hálás vagyok. De nagyon nehéz volt. Még mindig nehéz része az életemnek.

A gyerekekről is beszélt: a legfontosabb munkának a világon azt tekinti, hogy édesanya, és igyekszik gyerekeinek mindent megadni - ha kell, még azért is megküzd, hogy az érzelmi válságból ők semmit ne vegyenek észre.

via JustJared