Harry Mellinget valószínűleg Ön is csak a Harry Potter dagi és idegesítő Dudley Dursleyjaként ismeri. Ez nem véletlen, hiszen az volt az eddigi leghíresebb szerepe, és a Halál ereklyéi első része után, ami 2010-ben jelent meg, nem is nagyon hallatott magáról.

A színész azóta 27 éves lett és ahogy az éveinek száma megnőtt, úgy tűntek el róla a kilók is. Melling csütörtökön a The Lost City of Z cmíű film premierjén mutatta meg a közönségnek új alakját. Íme:

És ugye ilyen volt:

Melling egyébként elmondta, nem hirtelen fogyott le, hanem az elmúlt nagyjából hét év alatt szabadult meg 30 kilótól. A The Movie Networknek arról is beszélt, hogy az utolsó Harry Potter filmjének forgatása alatt már soványabb volt, mint azt a szerepe megkövetelte, ezért a felvételek során ki kellett párnázni.