Szombat este ért véget A Dal 2017 - az öt hete tartó válogató műsorban eldőlt, hogy Pápai Joci képviseli majd Magyarországot az Origo című dallal a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet idén Kijevben rendeznek meg. Arról már meg is kérdeztük az énekest, hogy hogyan született a dal és milyen zenék hatottak rá a dalszerzésnél.

 Európa dalversenye

Az Eurovízió első elődöntője május 9-én, a második május 11-én, a döntő pedig május 13-án lesz Ukrajna fővárosában. Összesen 43 ország erősítette meg részvételét az idei dalfesztiválra. Tavaly az ukrán Jamala 1944 című dala nyert, a hazai színekben induló Freddie a 19. helyezést érte el Pioneer című dalával.

Pápai Joci a műsor után rögtön azt nyilatkozta az MTVA-nak, hogy fantasztikus érzés, hogy megnyerte ezt a válogatót. Elmondta, hogy 31 éves álma teljesült, és szeretné megmutatni Európának, hogy az autentikus cigányzene is a közös kultúránk része. 

Itt tudja megnézni az énekes előadását A DAL 2017 döntőjében: 

A dalverseny győztese elmondta a Velvetnek, hogy milyen várakozások vannak benne az Eurovízió májusi döntőjével kapcsolatban. 

Az Origo a magyar és a cigány zene ötvözete, ezt öltöztettük modern köntösbe, és leírhatatlan boldogság számomra, hogy a közönség ezt a stílust befogadta. Úgy tűnik, hogy átment az üzenetem, miszerint a gyökereink mindennél fontosabbak. Ezt szeretném képviselni majd Kijevben is. A magyar zene izgalmas és különleges, a magyar nyelv pedig páratlan. Éppen ezért mindenképp magyarul szeretném majd előadni az Eurovízión is az Origót. 

A 35 éves énekes elmondta azt is, hogy a kijevi szereplés óriási megtiszteltetés és hatalmas felelősség is számára.


Őszintén remélem, hogy fel tud nőni a produkció a feladathoz, hiszen egy országot képviselni egy nemzetközi versenyen a lehető legnagyobb elismerés. A következő két hónapban rengeteget fogunk dolgozni a csapatommal, hogy a közönség belénk fektetett bizalmát meg tudjuk hálálni, és hogy a döntőn valóban minden szívünk és tudásunk benne legyen abban a három percben. 

Kikkel fog versenyezni Pápai Joci a kijevi döntőben?

Az Eurovízió nemzeti válogatói még javában zajlanak, azonban több európai országban is kiderült már, hogy melyik dal képviseli az adott nemzetet. Most itt a lehetőség, hogy meghallgassa Pápai Joci ellenfeleit!

Íme a spanyol győztes egy akusztikus gitárra épülő dallal, Manel Navarro és a Do It For Your Lover. 

Az olasz válogató nyertese, Francesco Gabbani a nyugati karmáról énekel, és egy gorillának öltözött táncossal dobta fel előadását. 

Horvátország színeiben egy 35 éves popdíva, a horvát Voice korábbi győztese, Nina Kraljić indul majd a májusi döntőben. 

Az Egyesült Királyságot Lucie Jones képviseli egy olyan dallal, amit a 2013-as Eurovízió dán győztese, Emmelie de Forest írt. 

A nemzeti válogatók további győzteseit és a döntőbe jutó dalokat ezen az oldalon lehet meghallgatni.