Casey Affleck az idei Oscar-on ugyan megnyerte a legjobb férfi színésznek járó elismerést, mégsem örülhet neki felhőtlenül, hiába szeretne. Ennek az az oka, hogy a környezete (elsősorban a kollégái) képtelenek megemészteni a 2010-es esetet, amikor a színészt szexuális zaklatással vádolta két kolléganője, egy producer és egy operatőr. Akkoriban az I'm Still Here című filmben dolgozott együtt velük. 

Dacára annak, hogy a felek peren kívül meg tudtak egyezni, Hollywood mégsem felejt. De nemcsak, hogy nem felejt, még támad is, sőt, kategorikusan kijelenti, hogy a Filmakadémia túl kevés figyelmet szentelt az ügynek, amikor a díjazott személyéről döntött, azaz, leegyszerűsítve a dolgot:

Casey Affleck meg sem érdemelte az Oscar-t azok után, amit (állítólag) tett. 

Elég csak hirtelen Brie Larsonra gondolni, aki átadta Affleck-nek a díjat (már másodszorra, ugyanis a Golden Globe-on is az ő feladata volt ugyanez), majd úgy fejezte ki ellenérzéseit az ügyben, hogy egész egyszerűen elfelejtette őt megtapsolni. A színésznő motivációja valahol érthető, több ízben szólalt már fel a nőket ért szexuális erőszak ellen, sőt, ő maga is egy megerőszakolt nő szerepéért kapott Oscar-t A Szoba című filmért 2016-ban.

De nem ő az egyedüli, aki erősen protestál Affleck ellen. Volt, aki azt írta róla, hogy elkerülte az összes női tekintetet a teremben, az amerikai Office című sorozat producere, B. J. Novak pedig egy Twitter-posztban jelezte, hogy nem ártana még egyszer lecsekkolni, hogy kit is illet a legjobb színésznek járó elismerés. Ez tehát a közvélekedés az ügyben, amelyre a színész végre reagált, és nem csak annyit mondott, mint eddig, hogy az egész nem igaz, vagy hogy csak zsarolni akarnak.  (Egyébként azt tudni kell, hogy sem ő, sem az érintett nők nem beszélhetnek az ügy részleteiről, amióta tisztázták a helyzetet). 

Akik engem gyaláznak a neten, és folyamatosan trollkodnak, azok semmit sem tudnak a történtekről. 

- mondta el a színész a Boston Globe-nak.

Hiszem, hogy ha bárkivel, bármiért is rosszul bánnak, az elfogadhatatlan és szörnyű. Mindenki megérdemli, hogy tiszteletet kapjon a munkahelyén vagy bárhol máshol. Nem tudok már mit kezdeni ezzel az egésszel, csak hogy élem az életemet, ahogy tudom, olyan értékek mentén, amiket valóban fontosnak tartok.

- tette hozzá végül. 

Affleck-nek egyébként 4,25 millió dollárjába (~1,2 milliárd forint) került, hogy peren kívül megoldódjon az ominózus ügy, aminek alighanem még egy darabig cipelni fogja a súlyát, akár vétkes benne, akár nem. 

Forrás: US Magazine