44 éves korában elhunyt a Happy Gang zenekar alapító tagja, a Mohaman néven elhíresült Meggyes Roland. A kilencvenes években országos sikereket elérő fiúbanda énekesére így emlékeztek a hazai celebek. 

A Happy Gang közösségi oldalán egy rövid részvétnyilvánítással búcsúztak el az 1972-ben született rappertől. 

A szintén a kilencvenes években indult Ganxsta Zolee is megemlékezett kollegájáról. 



Dopeman igazi faszagyerekként emlékszik rá, és egy közös számot is posztolt a rapperre emlékezve.

A legőszintébb megemlékezést Majka tette közzé közösségi oldalán, pedig ő soha nem találkozott Mohamannel. Azt is leírta, hogy ilyenkor nagy segítségre van szüksége annak, aki szenved, és nem arra, hogy kinevessék. 

Mohaman pályája koránt sem volt egyenletes: a kilencvenes években országos sikereket értek el az alighanem mindenki által ismert számokkal (Sokáig voltam távol, Fiatal szerelem, Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet), aztán a Happy Gang 1999-es feloszlása után szólókarrierbe kezdett, és több lemeze is megjelent. 

Szóló projektje után 2003-ban visszavonult a zeneszerzéstől, és csak tavaly tért vissza, azonban ez már egy teljesen más történet volt. Legújabb számait már csak a YouTube-ra készítette, egy ideig Nap Attila néven próbált megtisztulni és átlényegülni, de aztán újra a saját polgári nevén jelentette meg dalait, és még saját halandzsanyelvet is kitalált az új számaihoz. Pár hónap alatt több tucat klipet készített saját gyártásban (ezeket a videókat azóta törölték a YouTube csatornájáról, de néhány számot még meg lehet találni). 2016-ban az X-faktorban is szerepelt, de a végeredmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit.

Mohaman utolsó fellépése a Toldi moziban volt tavaly novemberben. Nevelőapja, Maruzsi László vasárnap erősítette meg a halálhírt az MTI-nek, és elmondta azt is, hogy az énekes-rapper halálát szívelégtelenség okozta. 

Borítófotó: RTL Klub