Úgy tűnik, már lejárt lemez a pirítóstól kezdve a lehullott vakolatig mindenhol Jézus arcát látni. Egy brit kismama most magasabb szinte emelte a rejtélyes arcképjelenések észlelését és azt állítja, hogy legfrissebb ultrahangfelvételén tündéri kis fejlődő magzata helyett, a nagymamája arcát látta. Azét az asszonyét, aki egyébként 16 évvel ezelőtt hunyt el. Mázli, hogy bizonyító képpár is készült az esetről, hogy semmi kétségünk ne lehessen.

 Rosszul lettem és sírva fakadtam. Tudtam, hogy ő néz rám és teljesen sokkolt a viszontlátás

- magyarázta a nő a Liverpool Echonak, majd azt is hozzátette, hogy nem ez volt az egyetlen meglepetés, ami érte aznap. Hiszen nemcsak az derült ki, hogy a nagyi ultrahangon keresztül üzen a túlvilágról, hanem az is, hogy a születendő gyermek fiú lesz, pedig a kismama meg volt róla győződve, hogy lánnyal terhes.