Minden nap ugyanazt? Bizony, ez a tuti recept az egészséges életmódhoz, a bomba testhez, és a szép bőrhöz, kortalansághoz - legalábbis a 43 éves Eva Mendes szerint.

A tojásokkal varázsol, reggelire általában ezt eszi és elmondása szerint medzsik amit ki lehet belőle hozni, annyiféle elkészítési módja van. Néha befér mellé egy szuperegészséges pirítós is, de szigorúan csak egy szelet! És miképp folytatódik a napi menü?

Ebédre lazacot eszem, mellé rizst, vagy quinoát, és megpróbálok hozzá egy kis salátát is. Ugyanezt vacsorára.

A szokások rabjává vált elmondása szerint, de cseppet sem unalmas neki ez így. 

Megpróbálok rá úgy gondolni, hogy ez az üzemanyag a testem számára. De valójában már várom azt a pillanatot, amikor a vacsora ismét az a leülős szituáció lesz. Most éppen túlélő-üzemmódban vagyok két gyerekkel, útközben szoktam enni.

Azt is hozzátette különös étkezési szokásaihoz, hogy félt attól, második gyermeke után nehéz lesz magát formába hoznia, de nem aggódik: egy perc nyugta sincs, egész nap rohangál és mozog, ideje sincs leülni.

Érdekes ez a diéta: amikor férje, Ryan Gosling Budapesten forgatott, az egész család itt volt. Akkor mi pont kiszúrtuk, hogy a nutellás croissant volt számára tuti. Szóval ez valami új hóbort lehet...

via USWeekly