Charlize Theron legújabb akcióthrillerét - az Atomic Blone-ot - vasárnap mutatták be, a vörös szőnyegen pedig a színésznő váratlan módon a fogai állapotáról mesélt. A lövöldözős, verekedős film kedvéért ugyanis rengeteget kellett edzenie és mivel nem akarta, hogy kaszkadőrök szerepeljenek helyette az akciójelenetekben, meg kellett tanulnia bunyózni.

Ez azonban nem ment olyan olajozottan, mint gondolta. A felkészülés közben két fogát is olyan erős ütés érte, hogy megrepedtek és meg kellett műteni még a forgatás előtt - írja a Page Six.

Elmondása szerint, még most, hónapokkal az eset után is folyamatosan fogorvoshoz kell járnia. Ez pedig azt jelenti, hogy Theron törött fogakkal forgatott szuperszexi leszbijelenetet, ugyanis a film egyik nagyon fontos része, mikor elcsábít egy másik nőt. Ezt a trailerben Ön is megtekintheti: