Március 23-án mutatják be a klasszikus Disney-rajzfilm adaptációját, A szépség és a szörnyeteget. A főszereplő Emma Watson lesz, akiről útközben az is kiderült, hogy elég jól énekel Belle-ként, szóval aligha éri majd csalódás a rajongókat. 

Egy videós cég, a Patty Cake Productions azonban továbbgondolta a filmet, és 5 és fél hónap alatt, 57 emberrel leforgatta annak Justin Bieber-es verzióját. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a jelenetek hasonlóak a mozifilm jeleneteihez, csak annyi a különbség, hogy az eredeti musical dalai helyett

Justin Bieber számokat énekelnek a szereplők.

Hallgassa meg, nem hazudunk.

Egyébként azért épp az elegáns lelkületű énekesre esett a választásuk, mert szerintük sok száma egyezik a film narratívájával, ezt a felismerést pedig kár lett volna veszni hagyni.

A jelenetek túlnyomó részét Floridában, Orlando olyan részein forgatták, amelyek hasonlóak a filmben megjelenő kastélyhoz, a kocsmához és a francia faluhoz. A készítők azt remélik, az énekes és a film szereplői is értékelik majd a művüket, de elöljáróban azt is leszögezték, hogy nem paródiának szánták, csak kipróbálták, milyen lenne a musical, ha más előadóval készült volna el. 

Forrás: Huffington Post