A Pepsi engedett a nyomásnak, és visszavonta a nagy botrányt kavart reklámját, amiben Kendall Jenner úgy sétál be egy tüntetésre, mintha egy partira érkezne meg éppen, a haverjaihoz.

A pattanásig feszült helyzetben átnyújt egy dobozos kólát a kordonnál álló rendőrök egyikének, majd 

az egész tüntetés átmegy egy amerikai vígjáték nyálas befejezésébe, és mindenki boldog. 

A reklám megjelenése után rengetegen felháborodtak, és Kendall Jenner sem lett tőle túl népszerű. 

A People Magazin szerint a modell teljesen kiborult és idegesen hívta a menedzserét, hogy azonnal csináljanak valamit. 

A Pepsi ugyan magyarázkodott már korábban a reklám miatt, hogy ők nem úgy gondolták, és hogy a reklám üzenete egy globális békére való felhívás, és nem akartak bántani senkit, aki tüntet bármilyen ügyért. A nagy nyomásra, úgy tűnik, most megtört a cég, és véglegesen visszavonták az egész reklámot. 

A sztori másik legnagyobb vesztese Kendall Jenner, aki annak idején többek közt a Twitterén is jelezte, mekkora álma volt, hogy Cindy Crawford nyomdokaiba lépjen, a cég arcaként.