Sebestyén Balázs interjút adott a Story magazinnak, amelyben elég sok mindenről szó esett, így arról is, mennyire befolyásolja a rádióműsorukat az, hogy már Andy Vajna rádiójában, a Rádió 1-nél dolgoznak.

Ugyanolyan szókimondó, bevállalós, rendszerkritikus a műsorunk. Kimondjuk, amit gondolunk az oktatásról, a politikáról, vagy az egészségügyről. Azt viszont tapasztalom, hogy az emberek öncenzúrát tartanak, félnek kimondani a gondolataikat, mert ha kollektívan hallgatunk, abból nem lehet baj! Szomorú ezt látni, érezni, tapasztalni! Ezért mi megtesszük helyettük, függetlenül attól, hogy a rádió kihez tartozik. A tulajdonosaink hagynak minket dolgozni, hisz tudják, hogy mi ettől vagyunk jók, pontosabban ettől is. Amikor annak idején tárgyaltunk, így vettek át minket. Egyébként a főnökeink is hallgatják a műsorunkat, és nagyokat röhögnek.

Mindez azért is érdekes, mert a napokban pont a lex CEU-ról beszéltek, ami nagyon meglepte Andy Vajnát, de állítólag

ebből sem lett bajuk .

Kiderült az is, hogy megkeresték egy TV2-s ajánlattal is, erre nemet mondott.

[...] egy komoly, nagyon nagy összegről szóló ajánlatot kaptam a TV2-től, de el sem gondolkodtam rajta. Lojális pali vagyok, másrészt sok szempontból nem tetszik, amit ott látok. Nem a szórakoztató műsorokra  gondolok, mert azokat jól csinálják, de vannak a csatornának olyan részei, amelyek számomra vállalhatatlanok. Számomra ezért nem lehet alternatíva, hogy odaszerződjek. Ám hangsúlyozom, nem ítélem el azokat, akik ott vannak, nagyon értékes emberek dolgoznak ott.

Riporteri kérdésre azt is elmondta: szerinte Magyarországon azért nem szokás nyilvánosságra hozni például a műsorvezetők keresetét, mert egyrészt irigy országban élünk, másrészt sokan valóban nincsenek annyira megbecsülve anyagilag, amennyire indokolt lenne – ráadásul kérkedésnek is hathatna.