horoszkóp

Janet Jackson öt év házasság után válik gazdag férjétől

2017.04.09. 08:21

Janet Jackson és Wissam Al Mana első közös gyermeke idén januárban jött világra. Már csak ezért is meglepő, hogy az 50 éves énekesnő bejelentette: öt év házasság után elválnak útjaik a katari üzletemberrel.

A pár 2010-ben egy hotel megnyitóján ismerkedett össze, két évvel később pedig már össze is házasodtak. Amikor Janet Jackson teherbe esett, férje végig mellette volt, és látszólag úgy tűnt, semmi nem állhat boldogságuk útjába.

Válásuknak egy családi viszályhoz is köze lehet. Az énekesnő édesanyja, Katherine Jackson nemrég könyörtelen megfélemlítés, manipuláció és rossz bánásmód miatt kért távoltartási végzést unakaöccse, Trent Lamar Jackson ellen. Janet Jackson nagyon aggódott az asszonyért, Wissam Al Mana viszont úgy viselkedett, mintha nem érdekelné az egész. Az újdonsült anyukánál állítólag emiatt telt be a pohár.

„Mindketten elfoglalt emberek, de elhatározták, hogy annak ellenére is jó szülők lesznek, hogy már nincsenek együtt”

– árulta el egy jól értesült forrás.

Via E! News