A Blikk azt írja, hogy ma kezdődik hivatalosan Hajdú Péter és Sarka Kata válópere, pont egy évvel a szakításuk után. A lap szerint a következő napokban a gyermekelhelyezésről, a gyerektartásról és a vagyonmegosztásról fognak tárgyalni a bíróságon. 

Egy közös ismerősük szerint már született egy megállapodás erről a tárgyalótermen kívül, méghozzá, hogy Hajdú kéthetente hétvégén láthatja majd a gyerekeket. Fejenként 75 ezer forint gyerektartást fog fizetni. Ez azonban változhat, ha a bíróság másképp dönt.

A lap állítólag megkereste őket, 

de csak annyit mondtak mindketten, hogy nehéz nap lesz számukra a mai. 

Az ismerősük hozzátette: a gyerekek miatt nincs is vita a válófélben lévő házaspár között, inkább a közös vagyon elosztásánál.

Ott a közös családi ház, a balatoni nyaraló és a cégekben is része van Katának, például a nyáron nyitó egészségközpont létrehozásába is együtt kezdtek bele.