Május eleje a civilek és a sztárok számára is az anyák napjáról szól. Míg itthon az első vasárnap ünnepeljük, addig Amerikában az elmúlt hétvégén volt, így most dupla adagot kaptunk a sztárok anyás posztjaiból.

Bár sokan pakoltak ki megható és kedves bejegyzéseket, Elton Johné a maga egyszerűségével és két mondatával is kiemelkedik a többiek közül. Az énekes ugyanis így jelentette be az egész világnak, hogy megbocsájtott az édesanyjának.

Dear Mum, Happy Mother's Day! So happy we are back in touch. Love, Elton xo

Elton John (@eltonjohn) által megosztott bejegyzés,

 Nagyon örülök vagyok, hogy újra kapcsolatban vagyunk

- írja John, ez pedig azért nagy szó, mert a brit Hello értesülései szerint, anya és fia az elmúlt kilenc évben haragban voltak.

Az énekes édesanyja, a most 92 éves Sheila Farebrother, 2011-ben mondta el a sajtónak, hogy akkor már három éve a fia teljesen kizárta az életéből, ez pedig egészen mostanáig így volt. A veszekedés okáról Elton John tavaly beszélt, mikor elmondta, az anyja olyan bántó megjegyzéseket tett a férjére, amiket nem tud elnézni neki.

Szomorú vagyok miatta, de nem hiányzik az anyám. Nem gyűlölöm, gondoskodom is róla, de nem akarom, hogy az életem része legyen

- nyilatkozta egy éve az énekes. John egyébként pár hónapja fertőzéssel került kórházba, az intenzív osztályra, így lehet, hogy ez az ijesztő élmény adta meg neki a lökést, hogy kibéküljön az édesanyjával.