A volt Playmate már több éve kijelentette, hogy felhagy a vetkőzéssel. 2014 októbere volt, amikor sokakat sokkolhatott a hír, hogy többet már nem láthatja ruha nélkül Bódi Sylvit.

De szerencsére jött a Celeb vagyok, ments ki innen!, ahol meztelenül fürdött a patakban. Ezt követően jött egy évnyi nélkülözés: a volt Playmate tartotta szavát és csak ruhás, bikinis, szörfözős képeket osztott meg saját magáról.

De 2015 decemberében megtört a jég!

Bugyi és melltartó nélkül úszott a víz alatt, amit valaki nagyon művészien dokumentált is. Pár hónappal később Bódi Sylvi betöltötte a 35-öt, amit egy sokat sejtető, de határozottan meztelenkedő képpel ünepelt meg.

Most, egy év kihagyás után megint megnézhetjük az Exek az édenben műsorvezetőjének alakját, úgy, hogy azt nem fedi semmilyen textilipari termék sem.

Hogy milyen volt a fotózás? 

Profi fotós kamerája elé állni mindig jó érzés, mert sejthető, hogy a végeredmény egy szép és izgalmas fotósorozat lesz. Egy élmény volt Jasonnal dolgozni. Úgy érzem tudott rólam más(abb) képeket készíteni. Tengerparton már volt szerencsém fotózkodni, de ennek ellenére minden
egyes ilyen alkalmat nagyon élvezek. Itt érzem magam a legjobban, s ha a szörfdeszkám is a közelemben van, akkor még jobban elememben vagyok

- mondta Bódi Sylvi.

Ezekkel a képekkel kell beérni egy darabig, mert lehet, hogy megint évet vagy éveket kell várni, hogy ilyen vagy ehhez hasonló fotó készüljön a volt Playmate-ről.