Egy nő és két gyermek holttestére talált rá a rendőrség egy liverpooli, földszinti lakásban. Az esettel kapcsolatban egy 30 éves férfit őrizetbe is vettek, akit később kórházba is szállítottak, miután rosszul lett, de azóta stabilizálták az állapotát. 

A liverpooli rendőrség közleménye szerint családon belüli erőszak lehet a háttérben és nem keresnek más elkövetőt, feltehetően az ott lakó férfi végezhetett a családtagjaival. 

Az egyik szomszéd elmondta, hogy a lakásból gyakran hallott női sikolyokat, aznap is, majd egy férfi kirohant a házból.

A ház már régóta zarándokhely

A helyszín, ahol a hármas gyilkosságot elkövették, igazi turistalátványosságként funkcionál, ugyanis John Lennon és első felesége, Cynthia Lennon is ebben a lakásban töltötte nászútját 1962-ben, sőt a zenész itt írta meg a legendás Do You Want To Know A Secret című dalát is. 

A számot Brian Epstein a Beatles menedzserének titkos élete inspirálta. A homoszexuális férfi éppen ebben a lakásban rejtőzött el annak idején, mert 

Angliában 1967-ig illegális volt melegnek lenni. 

Egy Jay Riley idegenvezető, aki egyben Beatles-rajongó, turistataxival akár naponta kétszer is útba ejti a házat és elmeséli hogyan töltötte itt boldog napjait Lennon.

Lennon másik lakásában is akad némi rejtély - meg pénz

A Dakota-házban, ahol Lennon már Yoko Onoval lakott - és többen azt állítják, hogy átok ül rajta - egyesek 30 ezer dollárt sejtenek a padló alatt. Mások pedig szellemeket képzelnek a falak közé. Hogy mi igaz ezekből a legendákból, azt egyelőre nem tudni. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Három holttestet találtak a liverpooli lakásban, ahol John Lennon a mézesheteit töltötte

Mellesleg a Beatles menedzsere itt bonyolította titkos szexuális légyottjait.

1 · Jun 02, 2017 07:51pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Azonban a május 31-i hármas gyilkosság nagyon is valóságos volt. 

Forrás: Telegraph