Angelina Jolie nemrég készített egy filmet a kambodzsai népirtásról, ennek az a címe, hogy First They Klled My Father. A Vanity Fair írt egy cikket a színésznőről (ehhez őt is meginterjúvolták), amelyben azt állítják, a szereplőválogatás során kegyetlen érzelmi játszmázásba bonyolódtak gyerekekkel. Ennek lényege  – állítják  – az volt, hogy a cirkuszi társulatokból, gettóiskolákból és árvaházakból castingolt gyerekek elé pénzt tettek az asztalra, megkérdezték, mire költenék azt, majd azt mondták, hogy vegyék el. Aztán pedig visszakérték tőlük.

A történet ez utóbbi fordulata sokakat felháborított, Jolie stábja sietett is kiadni egy közleményt, hogy ez csak egy improvizációs gyakorlat volt, a gyerekeket nem viselte meg a dolog, és az egész nem is úgy zajlott, ahogy a cikk beállítja. Erre válaszként a lap nyilvánosságra hozta az interjú kérdéses részének leiratát, ebben Jolie a következőt mondja a szerzőnek:

ez nem is egy igazi [színészi] meghallgatás gyerekekkel. Volt egy ilyen játékunk – én nem voltam ott, és nem is tudták, mit csinálnak [vagyis fogalmuk sem volt arról, hogy Angelina Jolie filmjébe válogatják be őket szereplőnek]. Olyasmit mondtak nekik, hogy „lesz egy kamera, és játszani szeretnénk veled valamit”. Ahhoz a karakterhez az volt a játék, hogy „teszünk valamennyi pénzt az asztalra. Gondolj valamire, amire elköltenéd”. Néha pénz volt, néha süti. „Aztán vedd el”. Utána rajtakaptuk őket. „El fogunk kapni, és azt szeretnénk, ha azt hazudnád, hogy nem te voltál.”

Na, majd meglátjuk, mi lesz ebből. Önök mit gondolnak?

Jolie-ék traumatizálták a gyerekeket?

( Vanity Fair )