Az kétségtelen, hogy valamiért a celebes énekes műsorok teszik ki a TV2 legveszélyesebb fegyvertárát. Ezekkel tudják stabilan megnyerni a hétvégéket. Van egyszer az ország házibulijaként eladott Sztárban Sztár, meg van A Nagy Duett. Előbbiben képzett énekesek bújnak más énekesek bőrébe, utóbbiban pedig egy énekelni tudó híresség ad elő egy dalt egy nem éppen dalos pacsirta celebbel. Mind a kettőben megvan az, hogy dehát az Irigy Hónaljmirigy ezt már ezer éve csinálja, mégis működik.

Személy szerint vannak fenntartásaim a műfajjal kapcsolatban, de bevallom: én lepődtem meg a legjobban, amikor csont nélkül megnéztem, sőt, gurgulázva röhögtem egy Sztárban Sztár adáson.

De csak ezért a műsorért nem kapcsolnám be a tévét.

Akinek bejön, hogy ismert énekesek durván elmaszkírozva dalolnak, annak most is meglesz a szórakozása. Ha azt hinnénk, hogy most már aztán tényleg nem lehet egy épkézláb celebénekest keríteni, csak valami B-kategóriás beltenyészet áldozatául esett búcsús haknikirályok maradtak a mezőnyben, hát akkor nagy tévedésben élnénk. Félő volt, hogy bőven lesz átfedés a korábbi Nagy Duett-versenyzőkkel, de sikerült a nem rongyosra használt neveket előhúzni.

A leglényegesebbek:

  • Pápai joci
  • Csézy
  • Janicsak veca
  • Singh Viki
  • Gyurta Dani barátnője, azaz Cserpes Laura
  • Détár Enikő 
  • Oláh Gergő 
  • Kollányi Zsuzsi
  • Király Viktor 

Plusz még egy-két arc. A névsort elnézve feltűnhet, hogy itt azért elég sokan a TV2 holdudvarából jöttek. Nos, igen, de annyira, hogy Till Attila, a műsor és a sajtótájékoztató házigazdúja el is eresztett egy olyat, hogy

azok, akik tehetségkutatón indultak és lett belőlük valaki, azok 90%-ban a TV2-től jöttek.

Hát az egyik oldalon ott a Megasztár, a Rising Star, a Voice és a Star Academy, a másikon meg az X-Faktor, illetve ha nagyon akarom, akkor a Hungary's Got Talent is, hogy csak az elmúlt évek tehetségkutatóit nézzük. Laikusként is úgy áll a dolog, hogy az egyik csatorna folyamatosan különböző márkákkal próbálkozott elnyerni a nézők kegyeit, míg a másik egy stabil brandnél maradt. És akkor a "lett belőlük valaki" kifejezés megfoghatatlanságát ne is firtassuk inkább. 

A The Biebers egyik frontembere, Ekanem Emota Bálint is szerepelni fog a műsorban. A szintén TV2-től, a Megasztárból indult és mára megkerülhetetlen figurává vált Puskás Peti zenész társáé volt az egyik legőszintébben vicces pillanat. Tilla épp azt kérdezte, hogy fog-e hisztizni, ha tűsarkút és női ruhát adnak rá vagy éppen durván kisminkelik, mire Ekanem Emota Bálint:

Legfeljebb akkor fogok ellenkezni, ha fehérre akartok festeni.

(Nincs rosszabb, mint amikor meg kell magyarázni egy poént, de a biztonság kedvéért: ez azért vicces, mert Ekanem Emota Bálint színesbőrű.)

Ezt követően már csak Kollányi Zsuzsi nyelvpiercingjén ment a nevetés, amikor Tilla felvázolta, hogy majd akkor arra akasztanak egy kosarat, amiből az énekesnő árulhatja a rózsákat.

Ennyi volt a nagy bejelentés, a mini hamburgerek finomak voltak, a BBQ húsgolyók is remekül készültek, Till Attilával pedig külön beszélgettünk, úgyhogy vele majd még lesz egy anyagunk.

És még egy infó a Sztárban Sztárról: szeptember 10-én már lehet is nézni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hihetetlen, de a Sztárban Sztár ötödik évadához is sikerült egész jó neveket találni

A TV2 a föld alól is kerített újabb 12 énekest - igaz, leginkább a saját háza tájáról - akiket még nem koptattak el teljesen.

216 · Aug 23, 2017 04:43pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments