horoszkóp
meghan markle (1)

Meghan Markle először szólalt meg kapcsolatáról Harry herceggel

2017.09.06. 10:56

Az amerikai színésznő, Meghan Markle már több mint egy éve jár Harry herceggel, mostanáig azonban nem beszélt nyilvánosan a kapcsolatról. Ám a Vanity Fair felkérésének végül igent mondott és interjút adott a lapnak, amiben persze nem mondott eget rengetően meglepő dolgokat a magánéletéről, de így is érdekes.

Két ember vagyunk, akik nagyon boldogok és szerelmesek. Nyugiban randiztunk nagyjából fél évig, mielőtt bekerültünk volna a hírekbe, ez után pedig az egyetlen dolog, ami megváltozott az volt, ahogy az emberek tekintenek rám.

„De bennem minden maradt a régiben, ugyanaz az ember vagyok, mint előtte. Soha nem a párkapcsolatom alapján ítéltem meg magam - mondta a lapnak a színésznő, aki ezt követően ismét biztosította az újságírót arról, hogy a herceggel mennyire szeretik egymást és milyen boldogok. Majd kitért arra is, hogy tisztában van vele, lassan eljön az idő, mikor hivatalosan együtt kell mutatkozniuk. (Eddig ugyanis csak lesifotókon láthattunk róluk közös képet.)

Tudom, hogy jön majd az a pont, mikor ki kell állnunk a nyilvánosság elé és történeteket kell mesélnünk. De remélem, hogy az emberek azt is megértik, hogy ami most van, az a mi saját időnk. Éppen ettől olyan értékes

- magyarázta Markle, aki nem kizárt, hogy pont azért szólalt meg most a kapcsolatról, mert Harry herceggel azt tervezik, hogy hamarosan bejelentik az eljegyzésüket.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Meghan Markle először szólalt meg kapcsolatáról Harry herceggel

Interjút adott, amiben többször is elmondta, hogy nagyon szerelmesek egymásba és boldogok együtt.

4 · Sep 06, 2017 10:56am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments