Hujber Ferenc drogbirtoklási ügye még júliusban kezdődött. Akkor vallota be a Facebook-oldalán, hogy igen füvezik. Utólag kiderült, hogy Hujber ellen egy családi veszekedés kapcsán még áprilisban indult eljárás kényszerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A vizsgálat végére a színészt kábítószerrel hozták összefüggésbe. A színész eddig nem vette át az ügyészség küldeményét, melyből kiderült volna, hogy milyen döntés született a kábítószer-birtoklási ügyben. (Az ítéletet még háromszor viszi ki neki a postás, az utolsó alkalom után automatikusan kézbesítettnek fogják minősíteni; ezután lesz még nyolc napja tárgyalást kérni, ha nem ért egyet az ítélette.)

Ezzel kapcsolatban próbálta jobb belátásra bírni Schobert Norbert Hujber Ferencet.

Feri alapvetően egy jó ember és egy elképesztően remek színész, nagyra becsülöm és az alkoholizmussal szembeni érveivel egyet is értek, de ezt a szabadságharcot nem neki kellene megvívnia, már csak a családja miatt sem. Ferinek fizetnie kellene, hiszen a törvény az törvény, de börtönbe nem kerülhet. Azért írtam neki az üzeneteket, hogy jobb belátásra bírjam, fizessen és akkor minden rendben lesz

- mondta Schobert a Blikknek, de azt is egész konkrétan leszögezte, hogy 

Ha úgy alakulna, hogy börtönbe kell mennie (Hujber Ferencnek), megyek, kifizetem a büntetést és kihozom onnan.

(Blikk)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Schobert Norbert nem sajnálna 300 ezer forintot kifizetni, hogy Hujber Ferencet kihozza a börtönből

A fitneszguru kifizetné a pénzbírságot, ha a színészt a kábítószer-birtoklási ügye miatt börtönbe zárnák.

43 · Sep 08, 2017 08:07am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments