Jó reggelt, két korty kávé között tájékozódjon a hazai celebvilág legújabb történéseiről, tehát olvassa el lapszemlénket! 

Jófejek leszünk, és egyből Demcsák Zsuzsával kezdjük, aki az ATV Start című műsorába hívta meg Szanyi Tibor MSZP EP-képviselőt. Ezzel még önmagában semmi baj nem lenne, az interjú azonban meglehetősen bizarra sikerült, a 444 egy David Lynch-filmhez és a bajai halászléfőző fesztiválhoz hasonlította, ami túlzásnak tűnhet, de annyira nem az.

Az egész persze nem sikkadt el öt perccel az adás után, sőt, most már odáig fajultak a dolgok, hogy az ATV vizsgálatot is indított az ügyben. Amíg az lezajlik, Demcsákot nem engedik képernyőre, ami azért sem jön túl jókor, mert jövőhéttől az Egyenes beszéd című műsort vezette volna, helyette így viszont Rónai Egonnal kezd a csatorna. Demcsák Zsuzsa úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy mostanában nem alszik túl jól, fáradt, de egy nyelvbotlás ellenére ő ugyanazt a szakmaiságot nyújta a nézőknek, mint eddig. 

Folytatjuk

Istenes Bencével, aki megkérte Csobot Adél kezét, amit Instagramon közölt a világgal. Főszerepben ő és a megkért menyasszony mosolya. 

Nem kell

további éveket Bestiák nélkül átvészelnünk, derül ki a Bors cikkéből, a zenekar ugyanis ismét összeállni látszik. Persze nem ugyanolyan felállásban, mint annak idején, mivel Somorjai Ilona (Miss Bee) az egyetlen régi tag, aki szeretné folytatni a zenekarban, a többiek már teljesen más életet élnek. Nem véletlen tehát, hogy új tagokat keresett, és talált is: céljuk, hogy régi Bestiák-számokkal, meg egyéb magyar és nemzetközi dalokkal haknizzanak az országban. 

Facebook Post Comment Embed placeholder.