Gigi Hadid újabban mindenhol ott van, és a mindenhol alatt persze a divatheteket is érteni kell. New York és London után ezen a héten Milánóban volt a félévente aktuális bemutató-cirkusz, és Gigi Hadid többször feltűnt az olasz divatfővárosban. Is.

Ehhez a heti trendhez hat márkát választottunk ki, bár Gigi Hadid hatnál több divatbemutatón is szerepelt eddig ebben a szezonban, de úgy ítéltük meg, mind közül ez a hat volt a legkülönlegesebb. Szóval nézzük most Gigi Hadidot New York, London és Milánó kifutóin, és akinek van kedve, kiválaszthatja a kedvencét – alul már megy a szavazás!

Tom Ford

Valljuk be, tekintettel arra, hogy a szélesebb közönség a most már magyar megfelelővel is rendelkező Real Housewives-realitysorozatban láthatta először Gigi Hadidot (illetve az ő édesanyját, Yolanda Hadidot/Fostert), a modell neve nem éppen a kifinomultsággal vagy az intelligenciával kapcsolódott össze. Tom Ford viszont akkora mágus, hogy még Gigi Hadidból is tud olyan nőt faragni, akiről egy kis fantáziával még akár azt is el tudja képzelni az ember, hogy egyszer elolvasott egy könyvet.

Egyszerre retrós és futurisztikus ez a rózsaszín, csodálatosan nőies fazonú ruha a diszkógömbre emlékeztető ujjakkal, és érdemes Hadid haját is elkezdeni figyelni már az első pár fotónál, mert döbbenet, hogy mennyi mindent csináltak vele pár nap, vagyis három divathét alatt. Hiába, mindegyik márka megpróbált valahogy máshogy bombanőt csinálni az alapjáraton is eléggé bombanő Gigi Hadidból.

Jeremy Scott

Jeremy Scott a második tervező, és neki Gigi Hadid nyilván nagy kedvence, amint annak alább mindjárt megmutatjuk egy bizonyítékát. De egyelőre nézzük meg a New York-i tervező saját neve alatt futó, a '90-es éveket felelevenítő kollekcióból azt a két szettet, amit Gigi Hadid mutatott be. Az egyik gyakorlatilag csak túlméretes kiegészítőkből áll, a másik viszont a sportruházat irányából közelíti a vagánycsajszi figuráját. Mindkettő természetesen a Scottra jellemző harsányan színes kivitelben.

Prabal Gurung

Na és aki valami drámaian dívásban is szerette volna már látni Gigi Hadidot, az lapozzon bele a Prabal Gurung-divatbemutató képeibe. Ezek a Hadid-lányok minden helyzetben imádják a hasukat mutogatni, és ezt a fentinél elegánsabban egyszerűen nem lehet kivitelezni. Ugyanebben a show-ban üzletasszonynak öltöztetve is feltűnt Gigi Hadid, és döbbenet, de ez se állt neki rosszul.

Tommy Hilfiger

És még mindig '90-es évek és még mindig hasvillantás, csak most már a Tommy Hilfiger-bemutatóról Londonból. Hadid itt az ezredfordulót váró rockercsajszik stílusát mutatta be hosszú, kiengedett hajjal, hirtelen végződő topokban és kivillanó combokkal, de szinte földig érő palástokat húzva maga után.

Fendi

Ez a kép már Milánóból jött, a Fendi most csütörtökön tartotta a bemutatóját, ahol nem a combok, hanem a vállak villogtak, de minél tovább nézi az ember ezt az első blikkre teljesen decensnek tűnő ruhát, annál jobban feltűnik, hogy mennyire rafináltan szexi és nőies. A változatosság kedvéért Gigi Hadid itt kék hajú volt.

Moschino

Ön szerint melyik az a márka, amelyiknél Gigi Hadid a legjobban nézett ki?

Hát többek között ezért mondtuk, hogy Jeremy Scottnak bizonyára nagy kedvence Gigi Hadid: merthogy a Moschinónak is ő a kreatív igazgatója. Így aztán Gigi Hadid Milánóban is szerepelt egy Scott-bemutatón (naná, hogy szerepelt!), egyrészt a fenti, neonrózsaszín, kicsit balerinás, kicsit dominás szettben.

De egyébként a bemutató fő motívumai a lepkék és virágok voltak, Gigi Hadidot a kettő közül a második jegyében konkrétan egy virágcsokornak öltöztették be, mintha a feje is egy virág feje lenne. Hiába, a Moschinótól sose volt távol az ilyesféle humor, a kérdés inkább az, hogy önhöz közel áll-e.

Ha végignézte a fotókat, kérjük, szavazzon! Önnek hol tetszett a legjobban Gigi Hadid?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hat márka tízféleképpen látta meg Gigi Hadidban a bombanőt

Nézze csak, mennyi mindent ki tudnak hozni Hadidból a divatmesterek! A sok szexiskedés mellé egyszer még majdnem intelligensnek is kinézett.

7 · Sep 24, 2017 01:46pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments