2016 október 2-án, a Párizsi Divathéten kirabolták Kim Kardashiant. Öt rendőrnek öltözött fegyveres b ement a szállására, egy luxusapartmanba, megkötözték, a fürdőszobába zárták, majd elvittek 10 millió euró értékű ékszert. 

Az esettel kapcsolatban több furcsaság is volt, de 2017 januárjára sikerült 16 embert letartóztatni Akkor az elsőrendű vádlott, a 63 éves Yunice A volt. A rendőrség szerint most úgy áll a dolog, hogy egy bizonyos Aomar Ait Khedache a lángelme, aki az egész párizsi rablást kitervelte.  Az illető egy bocsánatkérő levelet írt a realitycelebnek.

Miután érzelmileg felzaklattalak, és rájöttem, hogy mentálisan mekkora kárt okozhattam neked, úgy döntöttem, megírom ezt a elvelet. Minden hátsó szándék nélkül, nem azért, hogy elnyerjem a bocsánatod

- olvasható a franciául, kézzel írt levélben, majd folytatja.

Emberként fordulok hozzád, és így mondom, hogy megbántam amit tettem. Amikor sírni láttalak, az mélyen megérintett. Remélem ez a levél segít majd kicsit, hogy elfelejtsd mindazt a szörnyűséget és traumát, amit miattam kellett átélned.

Kim Kardashianhez közel álló források szerint a relitycelebnő nem veszi be ezt a sok hülyeséget.

(TMZ)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Facebook Comments