Október 8-án, a New York-i Comic Conon mondta el a közönségnek Gillian Anderson, hogy az X-Akták most forgó, tizenegyedik évada után nem szeretne továbbiakban részt venni. A 49 éves színésznő a sorozat első, 1993-as évada óta játssza Dana Scully ügynök szerepét. 

A találkozón részt vett rajta kívül David Duchovny (Fox Mulder) és Mitch Pileggi (Walter Skinner), illetve Chris Carter, a sorozat kreátora is. Mindezt csak azért részletezzük, mert Anderson elég őszintén mondta el, miért is nem kéne a jelenlegi évad után folytatni a közös munkát: 

Úgy éreztük, még nincs itt a [történet] vége. De nem úgy tűnt, hogy sikerült megfelelnünk a rajongók elvárásainak. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Scully ügynöknek elég volt az X-Aktákból

Gillian Anderson mindezt kollégái mellett jelentette be, ráadásul azzal indokolva, hogy az előző évad sem lett olyan, mint kellett volna.

16 · Oct 10, 2017 11:17am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments