Feladta az X-faktort, majd kórházba vonult Nagy Krisztián. A húszéves férfi felismerte, hogy a műsorral járó stresszt nem bírja elviselni, ezért döntött úgy, hogy önként felkeres egy pszichiátriai osztályt, erről pedig a Blikknek beszélt. 

„Az elmúlt hónapok történései annyira megviseltek lelkileg, fizikailag és szellemileg is, hogy úgy éreztem, nem bírom tovább. Egyik reggel felébredtem, rám tört egy sírógörcs, és csak zokogtam egész nap. Ekkor már tudtam, hogy ez a show-biznisz nem nekem való, nem bírja a lelkem.

Jelenleg is egy vidéki kórház pszichiátriai osztályán fekszem, ahová önként jöttem el, hogy meggyógyítsanak

 - mondta a lapnak az énekes, aki azt tervezi, hogy miután kiengedik a kórházból, munkát keres és visszatér a színpadra is.

Eközben pedig Hujber Ferenc megint elhagyta az országot.

A színész, akinek egyszer már volt egy sikertelen próbálkozása azzal, hogy Londonban kezdjen új életet, most magasabbra emelte a lécet és Kanadába költözött. Feri Vancouverben van, és egyedül él, a családja itthon maradt. Úgy tudom, hogy szerencsét próbál odakinn, az biztos, hogy a nyáron forgatott Valami Amerika 3. részéért kapott pénzt használja fel - mondta a Blikknek egy informátor.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Bevonult a pszichiátriára az X-faktort feladó énekes - hírek szürke reggel mellé

Nagy Krisztián nem tudta feldolgozni a műsorral járó stresszt, most gyógyszerekkel kezelik.

11 · Oct 13, 2017 07:23am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments