Harvey Weinstein ügye alaposan felkavarta az amerikai filmipar viszonylag nyugodt állóvizét (az ügy legutóbbi fontos fejleményeit itt foglaltuk össze). Hollywood egyik megkerülhetetlen figurájáról van szó, aki – talán túlzás nélkül – minden idők legnagyobb filmipari botrányába keveredett. A New York Times és a New Yorker két, egymástól függetlenül született tényfeltáró cikkéből kiderült, hogy Weinstein az elmúlt harminc évben számtalan kolléganőjével, beosztottjával, és a filmipar más szereplőivel erőszakoskodott.

Egy rövid ideig úgy nézett ki, hogy a hollywoodi producer egy kis kényszerszabadsággal, kis háttérbe vonulással megússza a dolgot, de pár nap hallgatás után egyre többen álltak elő a saját, Weinsteinhez köthető, valamilyen szexuális zaklatással kapcsolatos történetükkel. Így a férfi vádjai, hogy cikkek szerzői csak rágalmazzák őt, alaptalanakká váltak. Gyakorlatilag az is esélytelen, hogy peren kívül megállapodjon a sztárokkal, akik róla nyilatkoztak. A producert kirúgták a saját cégéből. A megkerülhetetlen figurából Hollywood kegyvesztettje lett.

Weinstein esete mérföldkő lehet, ha tényleg nem ússza meg, mivel már volt olyan, szexuális zaklatás, bántalmazás miatt kitört botrány az amerikai filmiparban – ráadásul elég nagy és meghatározó nevekkel a középpontban – amikről valahogy azóta sem beszélünk, főszereplőiket pedig nem írta le az egész szakma úgy, mint most Harvey Weinsteint.

Bernardo Bertolucci

Az Utolsó tangó Párizsban című film rendezője elég durván bánt Maria Schneiderrel. A film ugyan 1972-es, de 2013-ban lett ebből megint téma, amikor Bertolucci elmagyarázta, hogy ő nem egy színésznő, hanem egy lány reakcióját akarta látni, így szerinte semmi kifogásolható nem volt abban, hogy a jelenethez Marlon Brando egy darab vajat használjon síkosítónak, mielőtt análisan megerőszakolja a színésznőt. Valódi behatolás nem történt, de a jelenet akkor sem szerepelt így a forgatókönyvben, Brando és Bertolucci találták ki aznap reggel, és nem tájékoztatták előtte róla  Schneidert.

Bertolucci azt mondta egy interjúban, hogy egyáltalán nem bánta meg, hogy így vették fel azt a jelenetet. A rendezőt ugyan hazájában négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de ettől még nem tört derékba a karrierje. Sőt! Maria Schneidernek éveken át kellett ezt a történetet újra és újra, több interjúban elmondania, hogy egyáltalán eljusson az emberekhez az 1972-ben történt eset.

Bill Cosby

Tizenhat nő, köztük a tévésztár Janice Dickinson vádolja nemi erőszakkal  Bill Cosbyt, Amerika egyik legnépszerűbb színész-humorista-producerét. És nagyon úgy néz ki, hogy akár 10 év börtönbüntetésre is elítélhetik. De nem volt egyszerű idáig eljutniuk az áldozatoknak. Voltak, akik több évtizeden át nem nyilatkozta arról, hogy szexuálisan zaklatta őket Cosby,

mert úgy gondolták, senki nem hinne nekik.

Az első nő, aki azt állította, hogy Cosby erőszakoskodott vele, 2004-ben fordult a nyilvánossághoz.  Andrea Constand a munkája során ismerkedett meg Cosbyval, mentora és barátja lett.  Egy este felhívta magához a férfi és tablettákat vetetett be vele, majd bort adott neki. Akkor bántalmazta, mikor a nő a gyógyszerek hatása miatt már nem tudott mozogni. A legtöbb eset sokban hasonlít ehhez. Az egykori szupermodell,  Janice Dickinson megerőszakolása is a '80-as években történt. 

Cosby felajánlotta a segítségét a nőnek, hogy tanácsokat ad, hogyan építse fel modellkarrierje után az énekesnőit is. Vacsorázni mentek, ahol Cosby egy tablettát adott a nőnek, amiről azt állította, hogy fájdalomcsillapító. Dickinson elmondása szerint a szertől elvesztette az eszméletét, és csak másnap tért magához.

Dickinson ezt a történetet már 2002-ben nyilvánosságra akarta hozni a könyvében, de akkor Cosby ügyvédei megfenyegették a kiadót, így végül kivették ezt a részt. A többi áldozat között volt olyan, aki a vele történtek után azonnal megkeresett egy ügyvédet, aki az elhangzottak hallatán csak nevetett, hogy a nő kit akar megvádolni.

Bill Cosby mindent bevetett a tárgyalásokon, hogy elkerülje a büntetést, és úgy néz ki sikerrel járt: az esküdtek nem tudtak dönteni. Most pedig segíteni akar, de nem a szexuális bántalmazások áldozatain, hanem a szexuális bántalmazással ártalmatlanul megvádoltakon.

Casey Affleck

Harvey Weinstein kapcsán egyre több kellemetlen felvétel kerül elő Ben Affleckről, ami akár romba döntheti karrierjét. Idővel kiderül, hogy mi lesz ennek végkimenetele, de az már biztos, hogy a hét éve két nő által is szexuális zaklatással megvádolt öccse, Casey Affleck megúszta, sőt, karrierje legjobb időszakát éli.

Most is csak azért jött fel ez a téma, mert a 2017-es Golden Globe-díjátadón elég bizarr jelenet játszódótt le a színpadon közte és Brie Larson között, aki A szoba című filmben  egy elrabolt és éveken át megerőszakolt nőt játszott (és alakításáért előző évben Oscar-díjat nyert), civilben pedig a szexuális erőszak áldozatainak egyik szószólója.

Az I'm Still Here című filmjén dolgozó két nő vádolta meg szexuális zaklatással. Az egyik a producer volt, akinek folyton szexuális jellegű felajánlásokat tett, a másik pedig egy operatőr, aki azt mondta, hogy Affleck egy házibulit tartott, ahol a party végén befeküdt mellé és tapogatni kezdte. Erre a színész annyit mondott a Variety-nek, hogy 

azt hiszem, az emberek azt gondolják, hogy ha híres vagy, bármit mondhatnak rólad.

Woody Allen

Állítólag megerőszakolta 7 éves lányát, Dylan Farrow-t. Ez az amerikai filmvilág több mint 20 éve megoldatlan ügye. De a jelek szerint mégsem olyan komoly ügy, hogy Woody Allen ne foglalkozhatna filmekkel, és ne lehetne értük díjakra jelölni. Az eset 1992-ben történt. Erről és az utóhatásáairól egy 2014-ben írt nyílt levélben mesélt részletesen Dylan Farrow, hogy miként élte meg az egészet, hogy ugyan Conneticutben alapos gyanú merült fel Allen bűnösségét illetően, soha nem ítélték el semmiért. A lányt orvosok és szakértők próbálták hitelteleníteni, közben a színész-rendező nem volt hajlandó poligráfos vizsgálatnak alávetni magát. 

Dylan Farrow levelének nem titkolt célja volt, hogy az akkor frissen Golden Globe-díjra jelölt apjával kapcsolatos nemierőszak-ügyet ismét a felszínre hozza. Szerette volna, ha mindez téma a gálán, hogy ne lehessen a szőnyeg alá söpörni, de nem járt sikerrel. 2016-ban Ronan Farrow-nak megjelent egy esszéje a The Hollywood Reporterben, ami az 1992-es esettel – az apja által megerőszakolt testvérének történetével– kapcsolatban fel nem tett kérdések veszélyeit részletezi.

És most ugyanez a Ronan Farrow robbantotta ki a Weinstein-botrányt a New Yorkerben megjelent cikkével.

A nagy különbség az eddigi esetek és a Weinstein-ügy között, hogy utóbbinak köszönhetően kézzel foghatóvá váltak a „szereposztó díványról” terjengő legendák, és  intő példa lehet azoknak, akik nem veszik elég komolyan az eddigi, és esetleges jövőbeli szexuális zaklatásokat.

Rendőrségi eljárás indult Harvey Weinstein ellen

2014-ben már volt ilyen, amikor Battilana Gutierrez feljelentette a producert, de akkor a vizsgálat eredménytelenül zárult. Illetve 2004-ben, egy újsáígírónak volt egy kész cikke Weinstein botrányos nőügyeiről, de annak megjelenését Matt Damon és Russel Crow megtorpedózta.

Most a New York Times és a The New Yorker két tényfeltáró cikke után olyan sztárok vallották be, hogy Weinstein szexuálisan zaklatta őket, mint Angelia Jolie, Gwyneth Paltrow, Cara Delevingne, Léa Seydoux, Asia Argento és Ashley Judd. A New York-i rendőrség hivatalosan is megerősítette, vizsgálatot indít Harvey Weinstein filmproducer ellen. A vizsgálatot az eddig nyilvánosságra került információk miatt indítják, és várják azok jelentkezését, akik további részletekkel szolgálhatnak a producer ügyeiről.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Szexuális zaklatási ügyek, amelyeket Hollywood már elfelejtett

Amit a szakma elnézett Woody Allennek, Casey Afflecknek, Bernardo Bertoluccinak és Bill Cosby-nak, azt most nem tudja lemosni magáról Harvey Weinstein. Vagy mégis?

5 · Oct 13, 2017 02:11pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments