A hosszúhétvégén itt-ott felröppent a hír, hogy Priscilla Presley (akit részben színészi pályája miatt, részben mint Elvis Presley egykori feleségét lehet ismerni), elhagyta a szcientológia egyházát, hogy e-méterektől mentes, nyugodt életet éljen, elnyomó személyek társaságában*.

Ez nem igaz.

A 72 éves Presley évtizedek óta az "egyház" tagja, és mint szóvivője útján tudatta a People-lel, továbbra is az marad. Ez két okból érdekes nekünk: egyrészt, mert a lánya, Lisa-Marie Presley lapértesülések szerint a közelmúltban maga mögött hagyta a szcientológiát, bár ő ezt hivatalosan nem ismerte még el.

Másrészt pedig, mert az "egyház" magyar szervezeténél mostanában razziázott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Az eljárás során rengeteg anyagot foglaltak le a székházban, ezek a tagokról tartalmaztak személyes információkat, illetve feljegyzéseket arról, milyen etikai vétségeket követtek el a szcientológia elvei ellen. Feljegyezték az auditálásokon nyert értesüléseket, de a NAIH megvizsgálta a munkatársakkal kötött megállapodásokat is, és jogellenes adatkezelés miatt negyvenmillió forintos bírságot szabtak ki rájuk. Merthogy:

  • a vizsgálat eredménye szerint a szcientológia egyháza, mielőtt valaki csatlakozna hozzájuk, nem nyújt megfelelő tájékoztatást arról, milyen adatokat kér a tagoktól, hogyan tárolja azokat, és mire fogja használni. 
  • Így "információs erőfölény" alakul ki az egyház oldalán, amely rendkívüli módon sérti a harmadik személyek személyes adatainak védelméhez és magánéletük tiszteletben tartásához fűződő jogát.

Ez az adatkezelési gyakorlat viszont nemcsak az "egyház" magyarországi részére jellemző, hanem az általános eljárás része. Nem véletlen, hogy azok az emberek, akik ki tudtak szállni a szcientológiából, hangosan támadják - hogy csak egy példát említsünk, Leah Remini színésznő dokumentumsorozatot készített a témában.

Ha a szcientológiáról többet szeretne tudni, ajánljuk Bonyai Péter egykori tag könyvét, illetve blogját, amelyet itt olvashatnak.

*

E-méter: a szcientológia egyik eszköze, egy készülék, amelyből két elektróda jön ki, ezeket fogja egy-egy kézzel az, akit az eljárásnak éppen alávetnek. A teljes nevén elektropszichométernek nevezett eszköz a hivatalos álláspont szerint "segít [...] megtalálni a szellemi zaklatottság területeit, és szembenézni velük." Illetve "amikor az E-méter elektródáit tartó személy gondol valamire, [...] akkor tényleges mentális tömeget és energiát mozgat és változtat meg. Ezek az elmében végbemenő változások befolyásolják az E-méter által generált parányi elektromos energiaáramlást, ami azt okozza, hogy a tű elmozdul a számlapon."

Auditálás: "az auditor által feltett pontos kérdés- vagy utasítás-sorozatokat, amelyek segítenek a személynek abban, hogy megtalálja a lelki gyötrelem területeit, rájöjjön dolgokra önmagával kapcsolatban, és javítson az állapotán", írja a szcientológia honlapja. Vagyis egy olyan beszélgetés, amelynek során egy magasabb rangú szcientológus személyes kérdéseket tesz fel egy másiknak.

Elnyomó személy: olyan illető, aki egy adott szcientológus fejlődését gátolja. Hogy ki számít ilyennek, az "egyház" mondja meg.

.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A félreértések elkerülése végett: Priscilla Presley még mindig szcientológus

Elterjedt a hír, hogy kiszáll a Magyarországon éppen negyven millió forintos bírsággal sújtott "egyházból", de közölte, hogy nem.

8 · Oct 24, 2017 12:01pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments