horoszkóp
20151215 RB 005

Csernus Imre visszavonult, hétvégéken pincérkedik

2017.11.11. 10:12

Dr. Csernus Imrét Magyarország leghíresebb pszichiátereként ismerik sokan, de azt is évek óta lehet tudni, hogy borászkodással is foglalkozik. Az utóbbi időben kevesebbet lehet hallani róla, annak is már két éve, hogy nekünk a legutóbb interjút adott. Most a Hetek című lap beszélt vele, és nekik többek között ezt mondta:

Én a nyilvánosságtól már elég régen visszavonultam. Azután, hogy felismertem: a média valójában csak használja az embereket, odáig, amíg profitot termelnek neki.

Amikor éppen nem az országot járja az előadásaival, Dr. Csernus Imre mostanában Noszvajon él, a borászat mellé egy Csendülő nevű kávézót is beindított, ahol, ha úgy tartja kedve, maga is beáll kiszolgálni a vendégeket.

Itt a Bükk lábainál tiszta levegő van, festői szépségű falu, kedves emberek, akik köszönnek reggelente. De számomra a legfontosabb az, hogy itt jól érzem magam, és imádok pincérkedni hétvégente

– mondja az interjúban.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Csernus Imre visszavonult, hétvégéken pincérkedik

Saját kávézójában áll be kiszolgálni, ha úgy tartja a kedve, a médiából kiábrándult, de előadásaival azért járja az országot.

48 · Nov 11, 2017 10:12am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments