Volt már róla szó, hogy lesz egy újabb évada az RTL-Klubon a Celeb vagyok, ments ki innen! című realityvetélkedőnek. Demcsák Zsuzsa neve már felmerült, és a Blikk most további három nevet megszellőztetett, hogy kik szerepelnek majd a műsorban, aminek a lényege, hogy hírességek a dzsungelben élnek táborinál is táboribb körülmények között és gusztustalan próbákon kell részt venniük. Szóval akik ebben most részt fognak venni:

  • Köllő Babett a Feleségek luxuskivitelben című műsorból;
  • Cicciolina, aki egyébként 65 éves, így jó eséllyel a szereplőgárda legidősebbje lesz; valamint
  • Anger Zsolt színész.

A Blikk közülük Köllő Babettet interjúvolta meg, akinek a sorozatából már rég kiderült, hogy a színésznő/realitysztár számára a Sziget fesztivál is túlságosan tábori körülményeket jelent, szóval nyilván frenetikus lesz látni, hogy mihez kezd majd a dzsungelben egy szál bármi nélkül a túlélővetélkedőn. De azt is hozzá kell tenni, hogy amikor Köllő Babett a Velvetnek nyilatkozott, kiderült, hogy nem volt egész életében gazdag, szóval ha sok évvel ezelőttről is, de azért ismerős lehet neki a nélkülözés.

De lehet, hogy másnak meg Anger Zsolt neve a legnagyobb meglepetés, akit eddig túlnyomórészt komoly szerepekben láthattunk színészként, talán az Aranyélet című sorozatból a leghíresebb. Ilyen celebes felkéréseket nem szokott elfogadni, szóval meglepő lehet, hogy rögtön ezzel a műsorral kezdi.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Cicciolina, Luxusfeleség Babett és Anger Zsolt lesz a Celeb vagyokban

A dzsungeles-alázós realityhez a 65 éves expornós és a luxusfeleség mellé be tudta szervezni az RTL Angert, aki eddig egy komoly művésznek tűnt.

32 · Nov 17, 2017 07:57am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments