Bár májusban még azt pletykálták, hogy az akkor még szülési szabadságát töltő Liptai Claudia távozik a TV2-től, ez végül annyira nem bizonyult igaznak, hogy a műsorvezetőnek ma este indul vadonatúj show-ja a csatornán. Erről egyébként írtunk már, főleg azzal kapcsolatban, hogy milyen vicceskedő címe (Appra magyar!) és furcsa műfaja (gondolatolvashow) van. A Marie Claire Fashion Daysen viszont összefutottunk Liptaival, így vele is tudunk egy kicsit beszélgetni arról, hogy mit várhatunk a műsortól, amiben a nézők egy alkalmazáson keresztül fejezhetik ki a véleményüket különböző témákban, amiket Liptai és öt másik társa a stúdióban megvitat.

„A műsorban én magam is véleményformáló leszek, és persze izgulok. De a menedzserem még jobban izgul attól, hogy mit fogok mondani, és abból mi fog megjelenni másnap.

Viszont bennem tényleg van egy vágy, hogy merjük már kimondani őszintén, amit gondolunk. Ne kenegessük a dolgokat, ne csak azt mondjuk, amit mások hallani akarnak.

Ráadásul azt is gondolom, hogy a másik öt ember is akkor lesz mellettem őszinte, ha én az vagyok” – magyarázta a Velvetnek Liptai, aki arra is kitért, hogy milyen témákban fog a nézőkkel és a többi celebbel együtt ő is megnyilvánulni.

„Közéleti kérdések lesznek, emberi érzékeket, érzelmeket, gondolkodást foglalkoztató felvetések, az egészen komolytól a könnyedig. Olyan, akár morális kérdésekkel is fogunk foglalkozni, amikre mindenkinek más, saját válasz van.

Sokkal fontosabb dolgokról dogunk beszélgetni mint a politika

 ígéri a műsorvezető.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Liptai Claudia gondolatolvashow-jában fontosabb dolgokról lesz szó mint a politika

Hétfő este indul Liptai új műsora, ahol végre az ő véleményét is megismerhetjük a világról.

7 · Nov 20, 2017 11:28am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments