A Blikk értesülései szerint nincs már életben VV Fanni, aki november 20-án eltűnt. Azt írják, a lány szüleit hétfőn behívták a rendőrségre, ahol elmondták nekik, hogy információik szerint a lányuk halott. Testét még nem találták meg, de biztosak benne, hogy már nincs életben. Bár a lapnak a rendőrség nem, a lány édesanyja megerősítette a hírt. 

VV Fanninak gyanús körülmények között veszett nyoma, nagyon úgy tűnt, hogy nem saját akaratából távozott az otthonából. A legfrissebb információk arról szóltak, Németországban lehet, sőt egy férfit is őrizetbe vettek az ügyben.

UPDATE:

A Bors megtudta, hogy VV Fanni ügyében

"emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a BRFK. A nőt a BRFK továbbra is eltűnt személyként keresi.”

A Story Extrában megszólalt VV Fanni anyukája, aki szóban is elmondta, az eddig már ismert dolgokat.