Amy Winehouse édesapja mindig is híres volt arról, hogy szeret hasznot húzni a lányából (ezt az énekesnőről készült 2015-ös dokumentumfilm is bizonyítja), ettől a szokásától pedig a fiatal nő, hat évvel ezelőtti halála sem tántorította el. Bár az elmúlt időben kicsit kevesebbet hallatott magáról, nem tűnt el, sőt! A 2018-as évet azzal indította, hogy a The Sunnak adott egy interjút, amiben elmondta

a lánya szelleme a mai napig rendszeresen meglátogatja.

A férfi arról számolt be a lapnak, hogy az énekesnő kísértete több formában is megjelent már neki, leggyakrabban szellem képében megy el hozzá és az ágya végében ücsörög.

Csak ül ott azzal a gyönyörű arcával és néz rám. Meg szoktam kérdezni, hogy van, mert zavarba jövök a látványától. De van abban valami megnyugtató, hogy tudom, hogy itt van

- magyarázta a férfi a lapnak, majd azt is hozzátette, olyan is előfordult, hogy Amy Winehouse madárként tért vissza hozzá. Az énekesnőnek volt egy tetoválása, ami egy madarat ábrázolt, az apa szerint néha ezt az alakot veszi fel, hogy meglátogassa. Az első ilyen találkozás csak pár nappal az után történt, hogy az énekesnő elhunyt.

Egy héttel a halála után a testvéremnél voltam, mikor egy puffanást hallottunk és láttuk, hogy egy madár - pont ugyanolyan, amilyet a tetoválása ábrázolt - nekirepült az ablaknak és lezuhant. Felvettük és kitettük a tornácra, de később, éjszaka, mikor a madarak nem repülnek, visszajött, ráült a lábamra és énekelt nekünk

- idézte fel az apa, aki elmondása szerint még mindig gyászol, bár azt is hozzátette vannak könnyebb és nehezebb időszakok. Ez utóbbihoz tartozik például, szeptember 14, az énekesnő születésnapja.

Mitch Winehouse-nak kétségtelenül problémás volt a kapcsolata a lányával, többek között ő beszélte le arról is, hogy elvonóra menjen, amiből Amy egyik leghíresebb slágere a Rehab született. Ám, mikor nem az énekesnővel kapcsolatban nyilatkozik, aktívan részt vesz abban, hogy drog -és alkoholfüggő fiataloknak segítsen. Ennek érdekében 2011-ben egy alapítványt is létrehozott, ami a lánya nevét viseli.

Facebook Post Comment Embed placeholder.