Andy Vajna az este folyamán hivatalos Twitter-én jelentette be az elsöprő hírt, miszerint a hét közepétől Los Angelesben tartózkodik. Azt írja, hogy a helyszínen szeretne izgulni egy újabb magyar Oscarért (a Testről és lélekről című film simán meg is kaphatja), de tudja, mit jelent ez még? 

HÁT PERSZE, HOGY TUDJA! 

Vajna Tímea végre, hosszú idő után először újra láthatja a férjét. Nos, több forgatókönyvet is el tudunk képzelni a találkozás pillanatára: a naplemente fényében, lassított felvételben egymás felé futástól elkezdve a teátrális gesztusok kísérte, feszültségekkel teli, akár zokogásba fulladó egybeforrásig. 

Most valójában BÁRMI megtörténhet, köszönhetően az utóbbi hetekben kialakult élethelyzetnek, amely abból adódott, hogy Andy Vajnát a Story-gálán egy másik nővel látták. Erről Vajnáné tudomást szerzett, majd heves ámokfutásba kezdett az Instagramon (pedig azért ő se volt szent, lássuk be, ráadásul 8 hónapja még nem is zavarta ugyanez), később pedig arról is biztosította a közvéleményt, hogy a másik asszony Andy Vajna számára több mint kísérő. Sőt, arra a rajongói kérdésre, hogy ezek után fog-e gyereket szülni a férjének, azt válaszolta, hogy nem. Meg is utálta a Valentin-napot.

Aztán az ámokfutás minden nyomát végleg eltakarította az internetről, sőt, egész váratlanul egy Instastoryban vallott szerelmet a férjének, ami elég éles váltásnak tekinthető a fentiek tükrében. Szóval jelen pillanatban egy nagy kérdőjel van a fejünk fölött, mindenesetre bármit megadnánk azért, hogy 

ÉLŐBEN LÁSSUK A NAGY TALÁLKOZÁST.

Alighanem lesz róla kép Vajnáné Instáján, ne aggódjon, majd értesítjük róla. 

Mire számít ön?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ma már újra láthatja a férjét Vajna Tímea!!!!44!!!

Ön szerint hogy zajlik majd a Nagy Találkozás? Mi iszonyúan izgulunk!!!

55 · Feb 22, 2018 08:04am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments