Egyre több sajtóorgánum pedzegeti, hogy Emma Watson összejött a három éve véget ért Glee című sorozat Sam Evans nevű karakterét alakító színészével, Chord Overstreettel. Mivel a színésznő nemigen szeret a magánéletéről beszélni (és erre meg is van az oka), ezért sokszor azt sem tudni, ha valakivel összejön, vagy netán szakít. Éppen ezért általában (így most is) csak a nagyon közeli, nagyon jól értesült források információira hagyatkozhatunk, és arra, hogy egyes szemtanúk szerint múlthét csütörtökön kézen fogva andalogtak Los Angeles utcáin. 

A fent említett források a Huffington Postnak elmondták, hogy ugyan a páros sokak szerint külsőre egyáltalán nem illik össze (nem tudjuk, ezt mire alapozzák), de higgye csak el ország-világ, hogy rendkívül hasonló a személyiségük.

Állítólag a közös barátaikon keresztül ismerkedtek meg, azóta pedig több helyen is látták őket együtt: például az Oscar-díjátadó utáni Vanity Fair partin és egy Nathaniel Rateliff & The Night Sweats koncerten is még februárban. Állítólag már elég régóta randevúznak egymással.