Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, távozni kényszerült A Tanár című sorozatból az egyik főszereplő, Ubrankovics Júlia. A színésznő Amerikából tért haza a RTL saját gyártású sorozata kedvéért, ahogy mondja, részt vett a promócióban, és persze a második évad forgatásában is. Emiatt, és mert szerződés kötötte hozzá, 2018 októberéig semmi egyéb munkát nem vállalt sem Amerikában, sem pedig itthon. Ezért is érte hidegzuhanyként, hogy a csatorna zárt ajtók mögött közölte vele: nem tartanak többé igényt a munkájára

Az indokok között többek között az szerepelt, hogy nem voltak elégedettek a munkájával, és a színésznő a sorozat férfi főszereplőjével, Nagy Ervinnel sem jött ki, ahogy mondani szokták, nem volt meg közöttük a kémia. 

Ubrankovics Júlia a Blikknek beszélt az érzéseiről: 

Soha nem volt ellentétem senkivel. Sem Ervin, sem a rendező nem szólt, hogy gondjuk lenne velem, pedig három hónapig össze voltunk zárva a forgatáson. Megdöbbentem a csatorna és Ervin nyilatkozatán.

Úgy gondolom, a színjátszás egy szakma, az érzelmeket el kell játszani, még akkor is, ha nem kedveljük a partnert. Nem szabadna úgy működnie, hogy ha gond van, berendelek egy nekem tetsző kollégát. Nem tartom szakmai indoknak, hogy nem működött köztünk a kémia

- nyilatkozta, majd hozzátette: 

Megtörték a karrierem, és itt maradtam munka nélkül. Most keresgélhetek, gondolkodhatok, hogy mi legyen velem októberig.

Az fáj a legjobban, hogy a hátam mögött döntöttek. Azt ígérték, ha a nézettségi adatok jók lesznek, megyünk tovább, most pedig itt tartunk. Előfordul ilyen helyzet, hogy mást akarnak a szerepre, de ezt lehetett volna tisztességesebben is kezelni. Rengeteg üzenetet kaptam a közösségi oldalaimon, tetszettem az embereknek, és idáig úgy tűnt, a csatornának is...