Június közepén volt róla szó, hogy a színésznő túlságosan is ragaszkodik a gyerekeihez, hogy konkrétan eltiltotta őket Brad Pittől. A bíróság úgy vélte, hogy ez inkább árt a gyerekeknek, mint használ, így bevezettek egy külön telefonos szabályt, mi alapján Brad Pitt akkor ír üzenetet vagy hívja fel gyerekeit, amikor csak akarja, és ezt Jolie nem monitorozhatja. Továbbá a nyáron is többet lehetnek majd apjukkal. Állítólag június közepén 10 napot tölthettek Pittel Londonban, persze egyszerre csak maximum két gyermekével és napi 4 órát lehetett a színész, de június végére már napi 10 órára nőtt a közösen tölthető idő száma, illetve júliusban négy teljes napot is együtt lehettek.

A TMZ úgy értesült, hogy Angelina Jolie nem nagyon akar alkut kötni, az a célja, hogy minden az övé legyen. Állítólag ez az ügy így túl nehéz, illetve túl mocskos már a válóperes sztárügyvédnek, laura Wassernek, ezért nem képviseli tovább a színésznőt.

Egy forrás szerint Jolie tele van gyűlölettel, minden kapcsolatot fel akar számolni Pitt és a gyerekek között, és röhejesen irracionális elvárásai vannak.

(TMZ)